Kopjafa

Tisztelt Emlékezők! Orosháziak! Hölgyeim és Uraim!

Minden nemzet kegyelettel adózik a háborúkban elesett áldozatai előtt. Most mi is eljöttünk ide, az orosházi Alvégi-temetőbe, hogy lerójuk kegyeletünket. Itt, a szépen, ízlésesen, sok munkával újjávarázsolt, második világháborúban Orosházán elesett magyar katonai és polgári áldozatok sírkertjében. A mai naptól kezdve az erdélyi tatrangiak ajándékaként egy szép kopjafa is díszíti a temetőnek ezt a szögletét

A kérdés az, kik azok a magyar hősök és áldozatok, akik itt leltek végső nyugalmat, hogyan jutottak ide ilyen fájdalmasan korán, hogyan sodródott Magyarország a háború poklába?

Az 1920-as 30-as években a magyar nép jelentős többsége nem rokonszenvezett a kommunizmussal, ezek az ellenérzések – különösen az 1919- es proletárdiktatúra tapasztalatai alapján – igen erőteljesen meghatározták a közgondolkodást. Ehhez járult a trianoni országvesztés soha ki nem heverhető igazságtalansága, ami minden jóérzésű magyart megrendített. A két világháború közötti politika fő ideológiai fegyverét az antibolsevizmus jelentette. Az ifjúság, s mindazok, akik itt nyugszanak, istenfélő emberek voltak, hazafias szellemben nevelkedtek

1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború, Németország megtámadta Lengyelországot, majd szeptember 17-én a Szovjetunió is – amiről évtizedekig hallgattak – így Lengyelország két tűz közé került. A hivatalos magyar politika egyedül a németektől várta a trianoni sebek orvoslását, ami aztán jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1941 júniusában Magyarország a németek szövetségeseként belépett a háborúba. Ezzel teljesen leszűkült az amúgy is keskeny külpolitikai mozgástér. A kicsiny Magyarország nem is volt felkészülve a Szovjetunió elleni harcra

1943-ban már a német-magyar fegyverbarátságon is több folt esett, megszámlálhatatlan magyar katona vesztette életét a doni katasztrófánál, amit betetőzött az ország 1944. március 19-iki német megszállása. Ezek után Románia 1944. augusztus 23-án átállt a szovjetek mellé, kivált a hadviselő felek közül, megnyílt az út a Vörös Hadsereg előtt Magyarországra. Szeptember 12-én már át is lépték a Trianonban meghúzott Csonka-Magyarország határát. Hiába indult el szeptember 28-án Moszkvába a magyar kormány fegyverszünetet kérő delegációja, még előzetes feltételekről sem tudtak tárgyalni. A front pedig gördült tovább. Aztán 1944. október 6-án megindult a nagy szovjet tiszántúli offenzíva, az ellenséges csapatok elfoglalták Orosházát is

Tisztelt Emlékezők!

Ebben a sírkertben 11 sorban 135 sír található, de több áldozatot temettek ide, néhányan közös sírban alusszák örök álmukat. Nemcsak az Orosházán és vonzáskörzetében elesett katonák, hanem sok polgári áldozat is itt nyert végső nyugalomra, azok is, akik az 1944. október 6-iki orosházi vasútállomást ért szovjet bombatámadás következtében vesztették életüket. Négy ismeretlen honvédet még 1948. március 15-én is ide temettek.

– Mit tudunk az itt nyugvókról?

A 6. sorban láthatjuk a legmagasabb rangú katona, csengeri Háczky István alezredes sírkövét, itt nyugszik az orosházi Jankó József hadnagy, található itt budapesti, soltvadkerti, kolozsvári, torockószentgyörgyi, szatmárnémeti és kassai születésű katona is. Talán hozzátartozóik sem tudnak róluk. Az első sorban egy sírban fekszik a 77 éves korában lelőtt orosházi Fazekas József és egy ismeretlen honvéd. Annyit tudunk róluk, hogy az alakulatától elszakadt, súlyosan sebesült magyar honvédon segíteni akart az idős ember, majd miután rájuk leltek, mindkettőjükkel végeztek a bevonulók.

Az idő rövidségére való tekintettel csak egy nevet említek még: az első sor 1. sírhelyén nyugszik a 24 éves winkelsteini Kőszeghy Barnabás, Ludovika Akadémiát végzett főhadnagy, a 7/2. rohamtüzér ütegparancsnoka. Kőszeghy nem Orosházán halt meg, hanem a Csanád-Arad-Torontál (ma Csongrád) megyei Királyhegyes és Rákos közötti országúton, szeptember 26-án, Csanádpalota és Csanádalberti szomszédságában. Az üteg felvette a harcot a sokszoros túlerővel szemben, 16 ellenséges harckocsit kilőttek. Az ott elhunyt hét hősi halottat október 1-jén Tótkomlóson keresztül Orosházára szállították, itt temették el őket katonai tiszteletadás mellett, Orbay ezredes jelenlétében. Ugyanott fejezte be életét Kisfaludy Árpád karpaszományos őrmester, Leniczki Pál honvéd, Horváth István honvéd, Kiss László honvéd, Szabó Géza tartalékos tizedes és Babinszki Mihály tartalékos tizedes. Mindnyájan itt nyugszanak

Az 1944 októberében eltemetett magyar katonák mellett az Orosházán és környékén elesett szovjet és román katonáktól is végső búcsút vettek. 1946-ban exhumálták a vasútállomáson, a laktanyában és másutt eltemetett halottakat és hozták ki ide őket az Alvégi-temetőbe, illő módon emléket állítva nekik.

Amit hangsúlyoznunk kell: az itt nyugvó magyar katonák magyar területen haltak meg, a szülőföld védelmére fogtak fegyvert a betörő ellenséggel szemben.

Aztán 1948-tól jött a kollektív elmarasztalás. Szinte szuggerálták, legyen bűntudata a szovjetek ellen harcoló magyarságnak. Eszünkbe juthat egy régi gall vezér örökérvényű mondata: Jaj a legyőzötteknek! Mivel Magyarországot legyőzték, ki kellett törölni még az emlékezetből is nemzeti tudatunknak ezt a darabját. Nem lehetett sem jót mondani, sem jót írni a magyar katonáról, még hősi halottaknak sem lehetett nevezni őket. Legjobb volt hallgatni. Talán a környezetünkben nincs egyetlen nemzet sem, akik saját halottaikat elfelejtették, számba sem vették. A nemzeti érzés mindenütt erősebb volt az internacionalizmusnál. Mi is elmondhatjuk, valahol utat tévesztettünk.

A temetőben nyugvókat ugyan nem bántották, ha valaki virágot helyezett el, nem tiltották. Tűrték. De nem támogatták

Hivatalosan csak a győztes szovjet és román katonák sírját koszorúzták évente április 4-én és november 7-én az intézmények, üzemek, vállalatok kivezényelt képviselői, az országos gyakorlatot követve. A magyar katonák nyugvóhelye mellett szótlanul elballagtak.

Tisztelt Emlékezők!

Lassan elfogyatkoznak a második világháború katonái, sőt a fiatalabb leventék is, talán már ötvenen sem élnek közülük Orosházán. A háborúban elesett orosházi katonatársaik nem Orosházán nyugszanak, sokan távol a hazától, a keleti és a nyugati hadszíntéren vesztették életüket. 1989-ben indulhatott el csak a háború áldozatainak névszerinti összeszedegetése, 45 évvel a tragikus események után. Az orosházi hősi halottak 1000 főre becsült létszámából öt esztendő alatt mindössze 360 nevet tudtak regisztrálni. Olyan áldozatok neveit gyűjtötte Fülöp Béla a Mementó című könyvében akik Orosházán születtek, itt éltek, innen vonultak be katonának.

Azóta napvilágot látott a Béke poraikra című könyv két hatalmas kötete 70 ezer névvel. Ezt végigtanulmányozva újabb 100 orosházit sikerült azonosítani. Több ízben az Orosházi Harangszóban közzétett adatokból tudták meg a családtagok, hol fejezte be földi életét az édesapa, a nagyapa. A napokban felhívott telefonon a velem egyidős, Szegeden élő, Orosházáról elszármazott asszony, dr. Bálintné Ágoston Ilona, és elmondta, 63 év után most szerzett bizonyságot arról, hogy édesapja egy német hadifogoly táborban halt meg. Édesanyja pár évvel ezelőtt úgy távozott e világból, hogy nem tudott erről, mindig visszavárta férjét. Lányuk megrendülten készül a németországi útra.

Az én nemzedékem kisgyermekként élte át a háborút, korán megismertük ezeket a fogalmakat, hadiözvegy, hadiárva. Több osztálytársunknak veszett oda az édesapja a háborúban, szerencsére az enyém két év után visszajött. Szüleim háborús levelezéséből ma is őrzök háromszáz darabot. Még ma is van olyan gimnáziumi osztálytársam, aki úgy éli az életét, nem tudja, hol esett el az édesapja. A mi egész életünket és a nálunk idősebb 70, 80, 90 évesek egész pályáját végigkísérte a második világégés tragikus emléke.

Mi, itt maradottak hajtsunk fejet azok előtt, akik a legdrágábbat, életüket adták a magyar hazáért. Az orosházi származású áldozatok és az Orosházán nyugvók emléke előtt is.

(Koszorús Oszkár, 2008. november 1. Orosháza, Alvégi-temető)

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.