Konfirmáció

A konfirmáció latin szó, jelentése: megerősítés.

Érezzük, tudjuk: szükségünk van rá. Gyülekezetünknek is, fiataljainknak is. Ezért minden tavasszal egy tanévnyi felkészülés után lehetőséget kínálunk serdülő fiataljainknak, hogy Krisztusba vetett hitükről vallást tegyenek. Az ünnepélyes óra egyszerre az első úrvacsoravétel izgalmas alkalma is. Reménységünk szerint megerősítésül szolgál kamasz diákjainknak, hogy a szeles-zivataros nagybetűs élet kezdetén biztos kapaszkodót találjanak az oltár térdeplőjén, a gyülekezet közösségében. S megerősítés a gyülekezetnek, amely jövendője e fiatalokon is erősen múlik. Fiataljaink maguk mögött érezhetnek egy felnőtt testvéri közösséget, akik konfirmandus-mentorhálót alkotva személyes odafigyeléssel, és imádsággal támogatják őket.

Evangélikus konfirmandusaink többségében az iskolánkban tanulnak, a Székács Evangélikus Iskola hetedikes diákjai. Ám hetenkénti felkészítés nyomán más intézménybe járó fiatalok is felkészülhetnek a konfirmációra. Ennek igényét a lelkészi hivatalban lehet jelezni: szeretettel várjuk a fiatalokat!

A már felnőttként szeretne gyülekezetünkhöz csatlakozni, annak figyelmébe ajánljuk a Keresők órája kurzust. Tavaly ennek végén nyolcan keresztelkedtek ill. konfirmáltak – már felnőttként.

2018 tavaszán ennek az első estéje április 5-én, csütörtökön lesz 18-20 óra között. E hat alkalomból álló felkészítő kurzus végén lehetőség nyílik azoknak is keresztelkedni ill. konfirmálni, akik gyermekként ebben nem részesültek. Bővebb információ a lelkészi hivatalban kérhető.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.