– Mi motiválta akkor, amikor elvállalta a püspökjelöltséget?
– Többen megkerestek, buzdítottak. Igent mondtam, mert bizalmat tapasztaltam. Érzem a felelősséget, de azt a bátorságot is, amelyet az Úr Gedeonnak adott. Az ő erejével és bölcsességével merek elindulni a választás felé.
– Lelkészi-esperesi előéletéből mely elért eredményeit, tapasztalatait szeretné esetleges megválasztása után püspökként szélesebb egyházi körre kiterjeszteni?
– Ma is megkeresnek olyanok, akiket elindítottam a hit útján. A megszervezett alkalmak azóta is működnek. A szolgálatra elhívott presbiterek most is aktívak. Érdemes feladattal megbízni olyanokat is, akik kezdetben még bátortalanok. Esperesként láttam, hogy a gyülekezeteknek elsősorban értük aggódó, segítőkész testvérre van szükségük. A baráti hangot meghálálják, és ez a munkafegyelmen is meglátszik.
– Megválasztása esetén mik lennének püspöki, vezetői szemléletének főbb ismérvei?
– Őszinteség és nyitottság: ez az egyetlen jól működő kommunikációs csatorna. Nem tudom elviselni az egymás háta mögötti sutyorgást! Ez bizalmatlanságot és eltávolodást eredményez. A célokat csakis határozottan és következetesen szabad megvalósítani. A bizonytalanság az ügy halála! Nem születhetnek félmegoldások, mert ezek senkinek sem válnak javára. Luther világosan fogalmaz: evangéliummal nem lehet kormányozni. Viszont evangélium nélkül lehetünk bármilyen egyesület, de egyház semmiképpen sem. Helye van a bűnbocsánatnak és az újrakezdésnek. Jó példákat láttam arra, hogy a krisztusi lelkület nyomán válságos helyzetek oldódtak meg.
– A püspöki tanács tagjai beosztják egymás között a felelősségi területeiket. Melyik az a terület, illetve melyek azok a területek, amelyet-amelyeket szeretne ebből elvállalni? Miért?
– A rám váró feladatokat szívesen és örömmel elvégzem. A lelkészképzés és általában az oktatás szívügyem. Érdekelnek a külföldi kapcsolatok és a média lehetőségei is.
– Hogyan látja egyházunk jelenlegi helyzetét? Melyek azok az irányok, amelyeken feltétlenül változtatni kell, és melyeket értékel pozitívumként?
– Egyházunk most egy nagy levegővétel előtt áll. Sok mindenbe belefáradtunk, számos kudarcot éltünk át. Az egyház nem fog magától talpra állni. De pusztán a mi erőfeszítéseinktől sem! Létkérdés a bölcs, hatékony és gyümölcsöző misszió. Most kezd körvonalazódni, mire van igény, s mi az, amit hiába is erőltetünk. Megpróbáltunk láthatóan evangélikusok lenni, de előbb magunknak kell tudatosan evangélikusnak lennünk. Ehhez viszont sokat kell tanulni! Számtalan képzés indult el a közelmúltban. Mennyiség helyett minőségre: visszafogottabb bürokráciára, emberközelibb kapcsolatokra van szükségünk.
– Egy-egy gondolat erejéig beszéljen, kérem, az egyházunk előtt álló legújabb feladatokról is, úgymint: fogyó gyülekezetek és gyülekezetplántálás, a lelkészi életpályamodell bevezetése, gyarapodó intézményhálózat, politikai véleményformálás és egyebek.
– Valószínű, hogy a kiutat egyházközségek átszerveződése, súlypontok eltolódása, új közösségek születése fogja jelenteni. El kell oszlatni az egyházzal kapcsolatos tévhiteket. Fontos feladat a lelkészi kar lelkiállapotának figyelemmel kísérése és gyógyítása. Ígéretes kezdeményezések születtek, amelyekből én is sok erőt merítettem. A lelkészi életpályamodell visszaadhatja a szolgálat becsületét. Csak akkor bízhatunk abban, hogy fiatalok ezt a hivatást választják, ha biztos megélhetést, védelmet és támogatást is kapnak az egyház részéről. Intézményeinkre nagy szükség van, és büszkék is lehetünk rájuk. A vezetés és a fenntartás között fennálló feszültségeket sürgősen orvosolni kell. Nagyszerű, ha valaki aktív részese a helyi közösség életének. A lelkész sem vonhatja ki magát a közös ügyekből. Magatartása viszont nem lehet megosztó, csoportérdekeket támogató. Küldetésünkből fakad azonban, hogy szóvá tegyük az embertelenséget, az igazságtalanságot. Így tudjuk környezetünk véleményét is formálni. Megszívlelendő Pál intése: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)
ÉLETRAJZ
1963-ban született Budapesten. Édesapja akkor veszprémi lelkész volt, így tizenkét éves koráig ott nevelkedett. Édesapja 1975-ben lett az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója, ekkor költöztek Budapestre. A Ságvári Endre Gyakorlógimnáziumban (ma az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziuma) érettségizett. Innen egyenesen az Evangélikus Teológiai Akadémiára vezetett az útja.
Ordinációját követően öt évig püspöki titkár volt dr. Nagy Gyula, majd D. Szebik Imre mellett. Angliában, a birminghami Queen’s College-ban tanult ösztöndíjasként. Hazatérése után folytatta óraadói tevékenységét az Evangélikus Teológiai Akadémia Ószövetségi Tanszékén.
Első gyülekezeti szolgálati helye a Vas megyei Alsóság, itt tizenhét évig volt lelkész. Közben a Vasi Egyházmegye esperese lett, ezt a tisztséget nyolc évig viselte. 2006-ban a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökhelyettesének választották. Egy időben tagja, majd jegyzője volt egyházunk zsinatának, illetve kőszegi iskolánk igazgatótanácsának.
2009 óta a cinkotai gyülekezet lelkészeként szolgál. 2012-ben a Pesti Egyházmegye espereshelyettesi tisztségét bízták rá. Egyúttal az egyházmegye jelölő- és szavazatbontó bizottságát vezeti.
Feleségét, Maródi Máriát a fóti kántorképzőben ismerte meg; négy gyermekük van.
Forrás: http://www.evangelikus.hu/puspokvalasztas-veto-istvan
