Nyugdíjas klub

A nyugdíjasokat is meglepte Marika-Mikulás



Vezetője: Lázár Pálné

2002. március 17-én D. Dr. Harmati Béla püspök úr Isten áldását kérte induló nyugdíjas klubunkra. Környezetünkben ugyanis egyre több a magányos ember, akinek szüksége van arra, hogy beszélgessen valakivel, szüksége van meghallgatásra és megértésre, keresztyén értékeket valló társakra. Ökumenikusan nyitott közösség vagyunk. Tagjaink között – az evangélikusokon kívül – vannak római katolikus, református és baptista testvérek is. Minden hét keddjén 16 órától áhítaton is részt vehetnek közösségünk tagjait.

Hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön délután 14-18 óráig jövünk össze a Thék Endre u. 2. alatti evangélikus gyülekezeti házban, ahol barátságos klubhelyiséget alakítottunk ki. Itt lehetőségünk van kiváló filmek nézésére. Így megtekintettük többek között a Jézus élete című, és a trianoni tragédiát bemutató alkotásokat. A szabad programok mellett előadásokat is szervezünk, gyakran volt vendégünk Ribár János esperes úr, jó tanácsokat kaptunk dr. Szemenyei Gabriella orvostól, érdeklődéssel hallgattuk dr. Kiss A. Sándor professzor urat, Bence Imrénét, aki egyházunk külmissziói munkatársa, valamint Koszorús Oszkár helytörténészt. Gyakran tartunk irodalmi délutánokat, ahol jeles alkotóktól verseket, novellákat olvasunk fel. Rendszeresen megünnepeljük a névnapokat is. A közösség erősítése érdekében vacsorákat is szerveztünk, és közös kirándulásokat is. Így jutottunk el a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyba, a gödöllői Grassalkovich-kastélyba, a jászberényi múzeumba, Budapesten a Terror házába és a Millennáris-parkba.

2004-től bekapcsolódtunk a lepramisszió munkájába. Sebkötöző fáslikat kötünk nagy lelkesedéssel. A kész fáslikat a misszió központjába juttattjuk el , ahonnan továbbítják távoli országokba. Ezen kívül takarókat is kötünk a hajléktalan szálló és a Családok Átmeneti Otthona számára is.

2007. júliusától közösségünk bejegyzett egyesületté alakult.

Közösségünk életéről a 2015-ös beszámoló itt található.

Közösségünk életéről a 2016-os beszámoló itt található.

Közösségünk életéről a 2017-es beszámoló itt található.

Közösségünk életéről a 2018-as beszámoló itt található.

Tartják a lépést: Xbox a sláger a szépkorúaknál

Senior Gamer díjat nyertek az orosházi evangélikus szépkorúak

Az orosházi nyugdíjasok rákaptak a videojátékokra

Kárpátalján jártak az xboxozós nénik

Xboxot szenteltek Orosházán

Pál napi előadás az Orosházi Evangélikus Idősek Klubjában

Szépkorban is aktívan

A nyugdíjasokat is meglepte Marika-Mikulás

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.